A magzati kor és a születés hatása az életút alakulására
A sorsformáló 9+1 hónap Orosz Katalin és S. Nagy Zita 2017-ben a Kulcslyuk Kiadónál megjelent könyve. Orosz Katalin klinikai szakpszichológus, terapeuta, a transzperszonális pszichológia (a pszichológiának egy határterülete, mely az ember spiritualitás iránti igényeivel, az egészséges ember kiteljesedésével, az individuumon túl nyúló tapasztalatokkal foglalkozik) egyik legnevesebb hazai képviselője. Orosz Katalin terápiás munkájában a születés és a magzati kor traumatikus eseményeinek érzelmi akadályozó hatását tapasztalva, kialakította saját módszertanát a születési élmény pszichoterápiás feldolgozására. Szakmai vezetésével jött létre a Perinatus Alapítvány, ami a szülés-születés pszichológiai hatásait kutatja, és a témában önismereti csoportokat szervez. Dr. S. Nagy Zita általános neuropszichológus, egyetemi adjunktus, aki az ELTE Pszichológiai Intézetében kutatja és tanítja a perinatális időszak sajátosságait (szűkebb értelemben a szülés-születés ideje, tágabb értelemben a fogantatástól a gyermekágy végéig tartó időszak). Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben több mint 10 éve kiséri az agykárosodást szenvedett emberek „újjászületését”, és vele is találkozhatunk a Perinatus Alapítványnál egyéni terápiában vagy önismereti csoportban.
Előző írásunkat azzal folytatjuk, hogy mindaz, ami a magzattal, majd újszülöttel történik, megélt élmény, mert a magzat a maga sajátos módján átéli a vele történteket. Már a magzat is tudatos. Szükségletei folyamatosan változnak, nő, fejlődik, alakul a teste, majd annyira megnő, hogy meg kell születnie. Ezek az intenzív változások a születése utáni hónapokban zárulnak le. Ezután növekedése és személyiségfejlődése új szakaszba lép. Igényeit kifejezi, reagál az ingerekre. Eleinte mozgással. Születése után már hanggal is képes kifejezni örömét, bánatát, fájdalmát. Az átélt kellemetlen vagy fájdalmas élmények, valamit a születés élménye feldolgozást igényel. Az egészséges kapcsolatokban élő újszülött magától értetődően kifejezi azt, ami számára feszültséggel terhes, ami elkeseríti, vagy éppen, amitől boldog. Ezeket szívesen ismétli. Az érzékeny, jó kapcsolatokban a baba panasza meghallgatásra talál, és a szülő megértést tükröz, visszajelzései támogatóak és bátorítóak. Az újszülött testének feszülésével és az érzelmek széles skáláján keresztül elmeséli, hogy mi történt vele. De ha elmesélhette, meghallgatták és megértésre talált, akkor a könnyek elapadnak és megnyugszik. Csecsemőkorban a baba minden feszültségre azonnal, elsődleges és egészleges módon reagál. Ezt a fajta élményfeldolgozást fontos megkülönböztetni a gyakorlati szükségletek kifejezésétől; mint az éhség és a fáradtság.
Kötődésünket és kapcsolatainkat is befolyásolja a születésünk. Első kötődési személyünk az édesanyánk. Ha születésünk után elválasztottak tőle, akkor már akár a kezdet kezdetén csorbát szenvedhetett a képességünk, hogy másokhoz kapcsolódjunk. A születés folyamata után közvetlenül egy kisbabának leginkább biztonságra és az anyukájára van szükség ahhoz, hogy megnyugodhasson. Ha akár a császármetszéssel, akár a hüvelyi úton született kisbabának nincs alkalma közvetlenül a születés után az anyukájával lenni, olyan jelentős hiánya keletkezhet, ami megnehezíti az édesanyjához fűződő kapcsolatának megerősödését. Természetesen a kötődési mintánkat egyéb tényezők is befolyásolják, de pl. a kialakult bizonytalan vagy ambivalens kötődés következménye a felnőttkori elköteleződés nehézsége. Az állandó kétségek visszatartó erőként blokkolják a növekedést és a fejlődést. Sokszor tapasztalhatjuk, hogy a fiatalok nehezen hoznak döntést, nehezen szánják el magukat a házasságkötésre, sokat bizonytalankodnak, és félelmetesnek érzik egy életre igent mondani, hátha megfosztják magukat valamitől, vagy lemaradnak valamiről. Életfilozófiájuk mögött az a mélyen gyökerező, egyáltalán nem tudatos kétség van, hogy vajon a világ elég jó hely-e, ahol boldognak lehet lenni.
A terápiás tapasztalatokban a császármetszéssel született személyek nagyobb arányban számolnak be arról, hogy kapcsolataikban egyfajta ürességet élnek meg, mintha a szeretteik nem lennének folyamatosan velük. Talán ebbe a jelenségbe beleszövődik a császármetszésnek az az élménye, hogy egy totális kapcsolat hirtelen megszűnik. Felépül utána egy új kapcsolat, de a kettő között hiányzik a folytonosság, mintha a kettő között nem lenne út, ami az egyik állapotból átvezet a másikba. Olyan mintha a folyót a két part között nem lehetne átúszni, csak egy megközelíthetetlen örvény lenne ott. Úgy is felfoghatjuk, mintha a változás, amit a születés jelent, két egymástól elszigetelt elemre esne szét, amelyek között nincs átélhető kapcsolat. Mintha a változás szürke zónája nem egyszerűen életveszélyes lenne, hanem egészen egyszerűen képtelenség, ami megakadályozza az átjárást.
A könyv egyik zárógondolata szerint a születés olyan mély, hozzáférhetetlen és annyira meghatározó jelentőségű lelki folyamattal jár, hogy az itt átélt traumákat alig tudjuk elkülöníteni egyéniségünk alapvető vonásaitól. Éppen ezért a felnőttek születési traumáinak gyógyítása olyan újszerű terápiás terület, melyre szerte a világon kevés figyelmet fordítottak.
Olvassátok, forgassátok szeretettel ezt a könyvet!
További információk:
A sorsformáló 9+1 hónap – Orosz Katalin,S. Nagy Zita – Nyitott Akadémia (nyitottakademia.hu)