A magzati kor és a születés hatása az életút alakulására

Ezúttal egy könyvet szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani, amit nem csak a várandósság ideje alatt érdemes forgatni – mert nagyon fontos témákat tárgyal – de ilyenkor lehetünk a legfogékonyabbak arra, hogyan alakul saját anyai vagy apai szerepünk.

Az alcím már utal arra, hogy a szóban forgó könyv a magzati korunkban és a születésünk alatt bennünket ért hatásokat mutatja be, és hogy ezek milyen mértékben befolyásolják az életünk egyes területeit. Fel sem tudjuk fogni, hogy ebben a korai időszakban egy-egy mondatnak, vagy körülménynek milyen óriási hatása lehet az életünkre. A könyv kutatásokon, történeteken és példákon keresztül illusztrálja, hogy milyen akadályok és nehézségek befolyásolhatják mindennapi működésünket. A szerzők már a könyv elején figyelmeztetnek bennünket, hogy olvasás közben érdemes figyelnünk a belső folyamatainkra, az éjszakai álmainkra, és akár készíthetünk magunk mellé füzetet, amibe jegyzetelhetünk, mert olyan területre merészkedünk, ami bármelyikünkből erős testi érzeteket és érzelmeket válthat ki. A könyv olvasása közben valóban ez történik; nem is számítunk rá, és egyszer csak elárasztanak az érzelmek, vagy folyni kezd a könnyünk. Mélyen őrizzük az emlékezetünkben ezeket az élményeket, de nem a hagyományos memóriában tárolódnak az emlékek, mert még a beszéd és gondolkodás kialakulása előtt keletkeztek. A szülőség idején a gyermekeink életében tudjuk először felfedezni ezeket az összefüggéseket, bennük látjuk tükröződni a múltat. Mivel mindannyian voltunk kisbabák, az érzelmi lenyomatok mindannyiunk életére hatottak, így váratlanul bennünk is felsejlenek emlékek a saját gyerekkorunkból. A testünk, a tudatunk emlékszik rájuk.

A könyvben a magzat és a csecsemő nézőpontja van a fókuszban, a perinatális események és azok hosszútávú hatása a baba szemszögéből kerülnek elénk. A magzati lét alig ismert, rejtélyes világába a legfrissebb kutatások alapján kalauzolnak bennünket a szerzők. Így a könyv első fele teljes egészében a magzati időszak sajátosságairól, feladatairól, a kompetens magzat folyamatosan fejlődő képességeiről, majd a születésről szól. A 9 hónaphoz képest, amilyen rövid, a születés annyira komplex, sűrű élményekkel teli feladat. Fontos, meghatározó szakaszaival, életünk első és legnagyobb átalakulása, amit majd a megérkezés és az alkalmazkodás követ. Nem szoktunk belegondolni, és felnőttfejjel nehéz is felfogni, micsoda óriási teljesítmény a baba részéről az anyaméh után a szárazföldi léthez való alkalmazkodás. Ha rászánjuk az időt, hogy átgondoljuk – vagy elolvassuk ezt a könyvet – sokkal türelmesebben és nagyobb együttérzéssel viseljük az első hetek nehéz éjszakáit, mert rájövünk, hogy nekünk felnőtteknek nem is annyira nehéz. Az igazi kihívásokkal a kisbabának kell megküzdenie.

Az újszülött élete nem fehér lappal indul. Mire először megöleljük, addigra már a magzati élmények összesűrűsödő tapasztalata döntően befolyásolja az élete hátralévő részét – nemcsak az édesanyja fizikai állapota és táplálkozása, de szorongása és örömei, valamint családi kapcsolatrendszere is hatással van a babára. A könyv első felének legnagyobb hatású fejezete a „Magzatmese”, ahol végig követhetjük a petesejt érésétől a születésig tartó történetét. A könyv második fele a terápiás tapasztalatokat fogalja össze, és az egyes események hatásain túl megmutatja, hogy hogyan lehet feltárni és feldolgozni a korai sérüléseket, amik a komolyabb traumák mellett lehet, hogy csak kedvezőtlen körülmények rosszul megélt eredményei, egyszerű félreértések. Tartsuk szem előtt: mindig a szubjektív élmény számít – de mindig van kiút!

A teljesség igénye nélkül szeretnénk kiemelni néhány fontos gondolatot a könyvből. Például, hogy vannak emberek, akik egész életükben bizonyítanak, és minden tettük arról szól, hogy vajon elég jók-e? Állandó magas feszültségben élnek, ami folyamatos motorként hajtja őket. Szinte nem tudnak nem csinálni semmit, mert cselekvésük adja a létélményüket. Ez az oka annak, hogy lazítani nagyon sok embernek aktívan tanulnia kell, mert nincs élő tapasztalatuk a nyugalomról. A nehézség mélyén gyakran a létezés értékének bizonytalansága húzódik meg.

Nem gondolnánk, de a változáshoz való hozzáállásunk és annak megélése is szoros összefüggésben van a születésünkkel (ezt a mostani vírus-helyzetben szinte nap, mint nap megélhettük). A változás azt jelenti, hogy egy ismert helyzetből ki kell lépnünk, valamit, amit megszoktunk, ott kell hagynunk – és még olyankor is, amikor szabadulásnak éljük meg a változást, akkor is szoknunk kell a helyzet eltűnését. Ilyen, amikor az új lakásunkban rossz helyen keressük a kapcsolót, vagy amikor belesajdul a szívünk, ha régi autónkhoz hasonló jön velünk szembe az úton. A változás másik oldalán pedig az új helyzet van, a maga másmilyen, szokatlan feladataival, tárgyaival, kapcsolatrendszerével. Hiába tudjuk tapasztalatból, hogy jók vagyunk, és képesek leszünk jó teljesítményt nyújtani, a félelem előtte jár a gondolatnak, és váratlanul a kudarcról vetít elénk képeket. Ha megengedjük, akkor a félelem képes lebénítani a tanulást, az új megismerését, az új feladatok elsajátítását. A régi és az új között helyezkedik el az úgy nevezett szürke zóna, az ismeretlen, amelyhez nincs receptünk és gyakran útlevelünk sem. A szürke zónán érzelmileg és valóságosan is át kell navigálnunk. Utunk az anyaméhből a külvilágba az első tapasztalatunk arról, hogy változásokra szükség van, és ezek végbemenetelében aktívan részt vehetünk. Ha szüleink érzékenyek és gondoskodóak, akkor észrevehetik a nehézségeinket és félelmeinket, és segítségünkre lehetnek a kezdeti, néha drámai események feldolgozásában. Nem könnyű a szürke zónán való áthaladás, de egy megértő, támogató környezetben megtanulhatunk egyre több készséget kialakítani, hogy egyre biztonságosabb lehessen minden új átkelés.

Feltehetjük magunknak a kérdést, hogy van-e valaki, aki tudja, hogy itt vagyunk egy nehézség közepén? Sokat számít, ha van kihez fordulnunk, ha meg tudjuk osztani a nehézségeinket, félelmeinket. Lehet, hogy az a szokásunk, hogy nem beszélünk a nehézségeinkről, akár azért, hogy ne terheljünk másokat, akár azért, mert szégyelljük a kiszolgáltatottságunkat, sebezhetőségünket. Ilyenkor lemondunk a támaszról és a segítségről életünk viharos, nehéz pillanataiban. Nem biztos, hogy éppen egy közelálló jut legelőször eszünkbe… lehet, hogy olyan valaki, akit távolabbról ismerünk, de tudjuk, hogy kedves és megértő, vagy esetleg már átesett hasonló nehézségen. A változás során szükségünk van a jóindulatra, megértésre és az együttérzésre.

Hogyan lehet felkészülni a változás szürke zónájára? A belső változás összefügg és párhuzamosan halad a külső történesekkel. Nagyon sok minden van a külvilágban, amire fel tudunk készülni. Fizikai síkon az információszerzés, a tervezés sokat segít abban, hogy tudjuk, mire számítsunk, hogy hova fogunk érkezni. Mégis a legnehezebb része a felkészülésnek az, ami belül történik, és ami személyiségünk részét képezi: az önbizalomhiány, az erős félelem, vagy a kapcsolódási nehézségek. Esetleg az elveszettség és bénultság. Ha ismerjük működésünk alapjait, akkor egy változás óriási lehetőséget jelent a fejlődésre. Ilyenkor nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat, ha gyenge pontjaink tükrében szakszerű segítséget veszünk igénybe. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy a perinatális időszak traumáinak gyógyítása nagy figyelmet és óvatosságot igényel.